Mit akar a kamasz?

,, Fiatalságunk (…) rosszul nevelt, fittyet hány a tekintélyre és semmiféle tiszteletet nem tanúsít az idősek iránt. Manapság fiaink (…) nem állnak fel, amikor a helységbe belép egy idős ember, feleselnek a szüleikkel és fecsegnek ahelyett, hogy dolgoznának. Egyszerűen kiállhatatlanok.”

Tévedés ne essék, nem egy mai újságcikkből, vagy egy blogból idéztem. Ezt még az ókorban írta Szókratész, ie. 400 körül. Szóval a kamaszsággal járó ,,pimasszágok” talán amióta ember él a Földön, azóta nehezítik meg a családok, a közösségek mindennapjait.

De mit is akar a tinédzser? Ha néhány szóban kellene összefoglalnom: önállóságot, magánszférát, tartozni valahova, és szeretve lenni. Nézzük meg kicsit részletesebben, néhány jótanáccsal kiegészítve:

Önállóság:

Általában a szülők fokozottan szemmel akarják tartani kamaszkorú gyermeküket, mert úgy gondolják, hogy ebben az időszakban van a legnagyobb kockázatnak kitéve. A tinédzser azonban pont az ellenkezőjét szeretné és úgy érzi, hogy az önállóság utáni vágyát elfojtják, és ez rendszerint összetűzésekhez vezet. Ha túlzásba visszük az ellenőrzést, gyakran az ellenkezőjét érjük el annak, amit szerettünk volna. Ha nem hagyunk teret az önállósodásának, indulatot és lázadást váltunk ki belőle. Mielőtt ellentmondást nem tűrő hangon ,,nemet” mondanánk, derítsük ki, hogy mire szeretne egyáltalán engedélyt kérni! Beszélgessünk róla, hogy miért is kaphat engedélyt bizonyos dolgokra, és másokra miért nem! Közösen egyezzünk meg a szabályokban, mert azokat a szabályokat, amiket együtt fektetünk le, valószínűleg nagyobb hajlandósággal tart majd be! Ne féljünk kompromisszumot kötni kamaszunkkal, nem a tekintélyünk feladását jelenti. Sőt! Az a szülő, aki hajlandó felemelni magához gyermekét, és úgy tárgyalni vele, az nagyot nő a szemében!

Magánszféra:

A szülőket ebben az időszakban az is felettébb zavarja, hogy gyermekük gyakran bezárkózik a szobájába. Ez is abból a természetes folyamatból adódik, hogy a kamasz megindult a felnőtté válás útján, és ugyanúgy mint nekünk, neki is szüksége van magánéletre. Ez esetben is célszerű kompromisszumot kötnünk a tinédzserrel. Mondjuk el gyermekünknek, hogy tiszteletben tartjuk a magánszféráját, de hogy ezzel kapcsolatban mi is teljesen nyugodtak lehessünk , pár dologban ,,üzletet kell kötnünk” vele. Pl. Ha elmegy a barátaival, tudjunk róla hova megy! Ha változik a terv, értesítsen bennünket! A megbeszélt időpontra érkezzen haza! Ha akadályozva van ebben, jelezzen! Előre beszéljük meg vele, milyen következményei lesznek annak, ha nem tartja be a megbeszélteket! Ha megosztja velünk, mi történik a mindennapjaiban, nem fogjuk faggatni! … és igyekezzünk megismerni a barátait, akár annak árán is, hogy nálunk ,,lógnak”!

Tartozni valahova:

Szülőként azt is nehezen viseljük, hogy míg eddig a család jelentette a fő támogatót a tinédzser számára, most a barátok javára billen a mérleg. A barátai a ,,második családja”! Szinte mindent velük beszél meg. Ez is természetes, hiszen kezd kinyílni a világ számára, és vannak olyan témák, amelyekről nem mer velünk beszélni, mert úgy érzi, ha érdeklődik felőle, azzal csalódást okoz nekünk (ún. tabu-témák: szerelem, szex stb.).  Vagy nem tud velünk beszélgetni róla, mert nincs semmiféle ismeretünk a dologról (pl. kamaszokat érdeklő témák: zenei együttesek, divat stb). Itt is két dolgot mindenképpen megtehetünk nyugalmunk érdekében:

• Igyekezzünk megismerni a barátait! Akár adhatunk helyet a közös programjaiknak is!
• Álljunk készen arra, ha nyit felénk a kamaszunk! Vegyük komolyan a témát, amivel hozzánk fordul és igyekezzünk teljes odafigyeléssel meghallgatni őt!

Ezzel nullára csökkenthető annak kockázata, hogy gyermekünk – csak azért, hogy tartozzon valahová – rossz társaságba keveredik.

Szeretet:

Végére hagytam ugyan, de akármilyen hihetetlen is a gyermekünk ebben a korban igényli a legjobban a szeretetünket, a támogatásunkat! Ő maga is megijed ettől az érzéstől, hiszen ez kamaszkorban már ,,nem menő”, sőt kifejezetten ,,ciki”! Ilyenkor ,,sündisznóvá válik” és megszúr valami beszólással! Mit tehetünk ilyenkor? Legyünk felnőttek, és ne szúrjunk vissza! Szenved ő anélkül is! Vegyünk mély levegőt, számoljunk el tízig (vagy még tovább) és nyugodt hangon folytassuk vele a beszélgetést. Tudnunk kell, hogy a viselkedése nem nekünk szól: reakciója, visszabeszélése, kiborulása pont a tehetetlenségéből fakad, abból, hogy nem tud mit kezdeni az adott helyzettel. Azzal, hogy mi is kiabálunk vele, a teljes kétségbeesés felé sodorjuk, hisz úgy érzi mi sem értjük meg őt, ránk se számíthat már. A legtöbb és a legjobb, amit tehetünk ebben az időszakban, hogy olyan otthont teremtünk a számára, ahova mindig visszatérhet. Ahol tudja, hogy nem ítéletet, hanem segítséget, támogatást és szeretetet kap akkor is, ha épp rossz döntést hozott, helytelenül cselekedett.

A kamaszkort ugyan nem úszhatjuk meg, de nyugodtak lehetünk, ha megtettünk minden tőlünk telhetőt korábban, akkor akár sérülésmentesen is átvészelhetjük, és visszakaphatjuk azt a tisztelettudó, kedves gyermeket, aki előtte volt! Csak persze már fiatal felnőttként!