Huszonöt csodálatos évet töltöttem a közoktatásban, mint tanító. Ez alatt az idő alatt azt tapasztaltam, hogy mind a gyerekek, mind a szülők terhe egyre nő, és én nem tudok segíteni. Lehetőségek után kutatva találtam rá a Coach hivatásra, melybe azonnal beleszerettem! Beiratkoztam hát az egyik legnagyobb múltú Coach-iskolába, melynek elvégzése után lehetőségem nyílt egy személyesebb kontaktusból megsegíteni, megerősíteni a hozzám forduló családokat. Munkám során a megoldásfókuszú coachingolás eszközeit használom.
Tanítói diplomámat az Apor Vilmos Katolikus Főiskolán szereztem, közel 30 éve. Pályám során is folyamatosan kerestem az új lehetőségeket, módszereket. Elvégeztem többek között a fejlesztőpedagógiát, a drámapedagógiát, és a Gordon-módszernek köszönhetően megismerkedhettem a pozitív pedagógia alapjaival, melyet boldogan építettem be a foglalkozásaimba. Később lehetőségem nyílt bekapcsolódni a pozitív pedagógia legjelesebb hazai képviselőjének, Bagdi Bellának a Boldogságóra programjába. Azóta hivatalosan is Boldogságóra-tréner lettem!
KÖZEL 30 ÉV SZAKMAI TAPASZTALAT
TÖBB SZÁZ GYERMEK 6 – 16 ÉVES KORIG
KÉTSZER ANNYI SZÜLŐ
…és végül, de nem utolsó sorban:
KÉT CSODÁLATOS LÁNYGYERMEKEM!